Rólunk | Vilcsek Gyula Alapítvány

Rólunk

Jelenleg 1 felhasználó van online.
  • admin

 

  

 Az előzmények és a megalakulás

 Kismaros község hosszú küzdelem után, 1990-ben érte el, hogy újra nyolc-évfolyamos általános iskolát működtethessen, s a kismarosi felsőtagozatos gyerekeknek ne kelljen más településen folytatni az első négy év után tanulmányaikat. Az eredményre joggal büszke faluvezetés és az iskola pedagógusai, névadással is hangsúlyozni akarták az esemény fontosságát. A település iskolájának Vilcsek Gyula nevét adták. Annak a Vilcsek Gyulának, aki 1872-ben történt letelepedése után, iskola-igazgatóként, kántortanítóként 45 aktív éven keresztül foglalkozott a falu újabb és újabb nemzedékeinek hasznos , értelmes emberekké formálásával. Annak a tanítónak, aki az iskolai teendők mellett mindig szakított időt arra is, hogy sokoldalú segítséget nyújtson a kismarosiak mindennapi életviteléhez, kulturálódásához. Annak az embernek, aki az 1917-ben történt nyugdíjba vonulása után is hasznos részese volt a falu közéletének, s akiről még tanítványainak, tanítványai is tisztelettel emlékeznek.

  <<  >>

 Részletek az Általános Iskola történetéből: 

  Vilcsek Gyulát, a Kismaroson 45 évig szolgálatot teljesítő "tanító"-t, Salamon Imre követte a katedrán, aki igen nagy fegyelmet tartva tanította az 1-6. osztályt. 1929-ben lett az Óbudáról idekerült Riener Rezső a falu kántortanítója, aki fellendítette a műkedvelő színjátszást is. Mellette tanított Uhlár István is. Két iskola volt. A "kis iskola"a fenti bolt helyén, a Kossuth utcában. Riener Rezső 1952-ig volt az igazgató-tanító. Sírja a kismarosi temetőben van.
A falu iskoláját az 1947 - 48. évben körzetesítették. Ettől kezdve a felső tagozat a nógrádverőcei iskolába járt át. Az itt maradt alsó tagozat létszáma 1945-től 1962-ig az ötven főről százhárom főre emelkedett. Kismaros lakossága ebben az időben: 1949-ben 765 fő, 1970-ben 1222 fő, 1973-ban 1308 fő volt. 

  1952-től Várszegi Ferencné, Vali néni vezette az iskolát. Az ő nevéhez fűződik a régi iskolaépület felszámolása és az új beindítása. Liebhardt József tervei alapján, a falu összefogásával épült fel az iskola, néhány hónap alatt. A "Börzsöny lábánál", a Morgó-patak mellett felépült új iskola "erdei iskola" néven vált ismertté a helyiek körében. Átadására 1971. október 3-án 15 órakor került sor. Két tanteremben összevont osztályokban (1-3. és 2-4.) folyt a tanítás. 1974-ben a megnövekedett létszám miatt egy nagy osztályteremmel, tanári szobával, szertárral és folyosóval bővült az épület. A pedagógusok száma 4 lett. Nemes Mária, Babi néni 40-50 fővel foglalkozott, mint napközis nevelő. Az első osztályt hosszú ideig Beja Richárdné, Olgi néni tanította. A pedagógusok a tanulókkal, Zsemberi bácsival és Thuróczy nénivel rendbe tették az udvart, fákat, bokrokat, virágokat ültettek.
  Az iskola élén Vali nénit 1975-ben Himmer Gézáné (Gabula Mária) váltotta fel. 1988 nyarán egy új szárny került megépítésre. Ebbe két tanterem, egy tornaszoba, öltöző, valamint egy összekötő folyosó került. Az itt tanító pedagógusok száma 8-ra emelkedett, a tanulóké 100 körül mozgott. Négy osztálytanító volt. Gabula Mária mellett Néder Ferencné, Somogyi Péterné, Rudolfné Villám Krisztina tanított délelőtt, míg a délutáni napközis foglalkozásokon Beja Richárdné, Nemes Mária, Sallainé Himmer Katalin és Bartus Gyöngyi volt a tanulókkal. Később, a nyugdíjazások miatt Bötykös Gyula és Kiss Gusztávné került az iskolához. Az épületben délutánonként a szobi Zeneiskola tanárai oktatták zeneelméletre és a különböző hangszerek használatára az apró Kismarosi diákokat.

 1990. január 1-jétől Kismaros különvált Verőcétől. Ez év szeptemberétől lett újra önálló iskolája a községnek. 1990 nyarán Orosz János polgármester vezetésével a falu lakói elhatározták, hogy újra iskolát építenek, és hazatelepítik az akkor már közel 100 főt számláló felső tagozatos osztályokat. Megindult az építkezés, és szeptemberben - ugyan két szükségtanteremmel, de - beindult a tanév. Aki akarta, kismarosi és kóspallagi iskolás, már itt kezdhette a tanulást.

 

1990. SZEPTEMBER 1.

ÖNÁLLÓ 8 OSZTÁLYOS ÁLTALÁNOS ISKOLA INDULT KISMAROSON.

 

  A 8 osztályban 203 tanuló kezdte meg az évet. Velük 17 főállású és 2 óraadó pedagógus foglalkozott. A 8 osztály mellett 5 napközis csoportban foglalkoztatták a gyermekeket a délutáni órákban. A falu óriási erőfeszítéssel építette az új épületszárnyat, de közben folyt a tanítás. Decemberben, karácsonyi ajándékképp az építők átadták a felépült iskolát. Az ünnepségen, 1990. december 21-én az iskola felvette a századforduló kántortanítójának, Vilcsek Gyulának,  nevét.

  <  >

 A névadó ünnepséget megelőzően, hogy az esemény emberibb, személyhez köthető legyen, felkutatták Vilcsek Gyula leszármazottait. Kutatását siker koronázta, hiszen ráleltek „Joli nénire”, Wilczek Jolánra, aki egyébként is a család összetartó, mozgató motorja volt. Ő volt az, aki engem** és unoka testvéremet, már zsenge gyermekkorunkban gyakran vitt kirándulni a Börzsönybe, ki nem hagyva Kismaros, a Temető, a Kisvasút és a Morgó-patak látnivalóinak bemutatását.                         **  Nagy Gyula

Ilyen előzmények után a NÉVADÓ két unokájának jelenlétében ünnepelte a falu lakossága az iskola új épületét és "keresztelőjét".

 

 

 a meghívó 

Az iskolai ünnepség előtt a plébánián, Joli néni, testvére Irén, (Vilcsek Irén) és Sándor atya (dr. Major Sándor plébános úr) közösen megtekintették az iskolának átadásra szánt tárgyi emlékeket. 

 

 Jó hangulatú nézegetés, "Harang emlék"   (Sándor atya és Wilczek Jolán)

 

Sándor atya kezében a "Wilcsek Anna 1891" feliratú zászlószalag 

 

 a NÉVADÓ fényképével

 

 "Vilcsek Gyula a tanítványai körében"     (Sándor atya, Marosi József, Joli néni, Irén,)

  

 az emlékek átadása,    (Vilcsek Irén, Wilczek Jolán, Álmos László ig.)

  

Orosz János polgármester, Álmos László igazgató, Dr. Major Sándor plébános,

 

 <  >

  Az 1990-1991-es első tanévet kezdő pedagógusok névsora: Bartus Gyöngyi, Bánfai Katalin (aki egyben az iskolatitkári teendőket is ellátta), Bötykös Gyula, Burik Vilmosné, Embey Isztin Zsófia, Kiss Gusztávné, Moór Róbert, Nagy Béláné, Nagyné Nagy Viktória, Rudolfné Villám Krisztina, Sallainé Himmer Katalin, Somogyi Péterné, Szabóné Villám Marianna, Szalai Béláné, Tóth Szilárd, Unger Ilona, Zollerné Nagymarosi Ágnes. Szeptembertől az iskolának megbízott igazgatója Kiss Gusztávné volt.

1990. november 1-jétől az iskola kinevezett igazgatója Álmos László lett. A 8 évfolyamos iskola irányítása, napi teendőinek folyamatos figyelemmel kísérése igényelte egy igazgatóhelyettes megbízását. 1991. február 1-jétől az iskola igazgatóhelyettese Rudolfné Villám Krisztina lett. Az igazgatóhelyettes mellett az iskola ügyvitelének végzésére iskolatitkári teendők ellátására 1991. február közepétől Guttman Dezsőné került alkalmazásra.

Az építkezési kedv a későbbiekben sem lohadt. Mert szükség volt rá, technikateremmé alakult a zsibongó, a község sportcsarnokának elkészültével a leválasztott tornaszobából számítástechnika terem és könyvtár lett. Megalakult az Oktatásfejlesztési Alapítvány, melynek aktivistái segítettek a számítógépek beszerzésében. Rövid időn belül újabb alapítványokkal lett gazdagabb az iskola. Egyik a "Jövőnkért" alapítvány, amit a "Kossuth Kistermelők Szövetkezete" létesített 100 000 Ft alaptőkével, melynek kamataiból a mindenkori Kismarosi első osztályosok tankönyveinek megvásárlását támogatják, valamint a nyolc évet a legkiemelkedőbb eredménnyel teljesítő 8. osztályos tanulót jutalmazzák. A másikat dr. Dendély Béláné, iskolánk volt tanára alapította. A nevét is róla kapta: DODI NÉNI DIJA. A magyar nyelv és irodalom tanulása, művelése terén legkiemelkedőbb tanuló kaphatja a díjat a tanév végén. Az első év jutalmazottja NEUMANN RITA 8. osztályos tanuló lett.

1991. június 15-én először ballagtak 8. osztályosok Kismaroson. 

 <  >

 A névadást követő első tíz év, az iskola és családunk kapcsolatának tekintetében minden rendkívüli esemény nélkül telt el. Joli néni (Kustár Lászlóné, sz. Wilczek Jolán) unokatestvérével, Kiss Ibolyával, aki nagymamám, Vilcsek Gyuláné (a Tanító legidősebb fiának, felesége) testvérének lánya, igyekeztek részt venni az iskolai nyilvános rendezvényeken. Ő volt az, aki legtovább tartotta a kapcsolatot, Géza bácsit (Vilcsek Gyula Kismaroson élő fia) istápoló Marosi családdal. Mivel a kirándulás, természetjárás volt a hobbyjuk, egy kis kitérővel mindig ellátták a temetőben lévő Vilcsek síremlék gondozását is.

Én ezekben az években minden időmet a munkámnak szenteltem, így csak Joli néni beszámolóiból értesültem az aktuális eseményekről. 

 A 2000-es év során jelentős változás következett be. Kényszerű munkahely-váltásom, otthoni számítógép helyzet, internet, Dia lányunk USA-beli utazása más jellegű elfoglaltságokkal szolgált számomra. Mivel Joli néni sem fiatalodott időközben, egyre kevesebbet tudott ezekből a tevékenységekből felvállalni, igyekezett átadni az iskolával való kapcsolat-tartás szálait, ami nem volt ellenemre, hiszen elmesélt történetei már eléggé kíváncsivá tettek őseim tekintetében. Így történt, hogy ettől az évtől kezdődően feleségemmel egyre többet jártuk, „inkognitóban” a környéket, gyermekkorom emlékeit keresvén. 

 

  jómagam

 A sok sétálgatásnak, nézelődésnek meg is lett az eredménye, asszonykám, aki a villanyoszloppal is képes szóba elegyedni, ismeretlenül is ismerősöket szerzett a községben. 

 

  Mányai Edit, említett asszonykám

 Nagyon jó hatással volt ránk az a (grüβ Gott) légkör, amit eddig csak osztrák falvakban tapasztaltunk, és ami a nagyvárosban sajnos ismeretlen fogalom. 

 

  a gólyák

Emlékeim szerint, Nagy Attila iparművész, bronz domborművének 2003-as avatása volt Joli néni utolsó Kismarosi látogatása. Sajnos utána kiránduló kedve, ereje rendkívüli módon csökkent, így visszaszorult zajos fővárosunkba, ahol látogatásaimmal és amatőr családfa kutatási eredményeimmel igyekeztem pótolni a kimaradt látnivalókat. 

 

  Dabóczi Ákos

 A következő évtől, Végvári Györgyi, az iskola igazgatója vette fel a kapcsolatot Joli nénivel és unokatestvérével Wilczek Mártával, akikkel sajnos a lehetőségeik miatt szinte csak telefonon érintkeztek.

(az eddigiekből is látszik családunk máig is változatos névhasználata)

 

A 2005-ös év vég fordulatot hozott az eddigiekhez képest. Novemberben meghalt Joli néni, decemberben kórházba került a feleségem. Az iskola,  15. születésnapi megemlékezésére, a vállalásaim szerint már én kaptam a meghívót. Közeledvén Karácsony napjához, nem túl vidám hangulatom azt súgta, menjek Emberek közé. Kissé megkésve érkeztem az ünnepségre, de az egybegyűltek azonnal, kedvesen maguk közé fogadtak, így lettem a Vilcsek család, immár hivatalos képviselője.

 

  

Arról, hogy a későbbiekben hogyan, miként alakultunk, formálódtunk így emlékszik unokabátyám, Levente: 

    „Számomra minden azzal kezdődött, hogy hivatalossá szerettem volna tenni a 20-as éveimtől megszokott, s egy eléggé széles körben már megismert névhasználatomat. Már az első kerületi anyakönyvvezetőnek aggályai voltak kérelmem teljesíthetőségét illetően, melyeket beigazolt a hatóság hivatalos válasza. Eszerint J. Nagy Levente-ként igen, de nevemet a 40 éve használt és megismert formájában hivatalosítva, Nagy J. Levente néven nem élhetem le életem hátralévő részét.

 A következő lökést a személyazonossági igazolványom cseréje adta. 2005-ben lejárt a még az „átkosban”, 1980-ban kiállított „kis szigem” (lásd: Bródy János dala még az előző évezredből). Az új formátumú, külön a személyazonosságot igazoló és külön a lakcímet bizonyító kártyák kiadásához a régi igazolvány mellett, egy új, anyakönyvi kivonatot is kértek. Egy rövid utazással Nógrádverőcére, szülőfalumba, ezt megszerezve, megkértem az új igazolványokat. Az igazolványok átvételekor azonban, a már megszokott „összes-neves”  Nagy József Levente mellett azt vettem észre, hogy elírták Édesanyám leánykori nevét. Wilczek Márta helyett Vilczeket írtak. Szóltam az ügyfélszolgálati irodistának, hogy hiba történt. Megnézte, majd elővette az általam megtekintés nélkül leadott anyakönyvi kivonatot, amiben Vilczek állt. Tehát ők nem hibáztak.

 Újabb út Nógrádverőcére (ami valamely rejtélyes okból már jó ideje csak Verőce névre hallgat), ahol „tetemre hívtam” az anyakönyv-vezetőnőt. Ő elővette a Kismarosi anyakönyvet (amit hivatalból a Nógrádverőcei anyakönyvi hivatal őriz) és megkerestük az ominózus bejegyzést. Először még próbáltam védeni a menthetetlent, mivel a nagy V betűk érdekes, hullámos áthúzással szerepeltek, s úgy gondoltam, ez a W-betűt jelöli. Sajnos nem volt igazam. Ezt könnyű volt bebizonyítani, mivel ugyanazzal a kézírással, csak egy oldallal odébb közismerten „duplavés” nevek voltak bejegyezve, egyértelműen megkülönböztethető, nagy W kezdőbetűkkel.

Több mint 60 évig válaszoltam az „anyja neve?” kérdésre mindig így: „vilcsekmárta, duplavével-cé-zével”. Imádott anyai nagyapám, nagyanyám is a Wilczek név alatt nyugosznak a nagykovácsi temetőben. Most egyszerre kiderítették, hogy anyámat hivatalosan nem is így hívják.

Egész egyszerűen, hat évtizeden keresztül, a faluban működő anyakönyvvezetők mind úgy értelmezték a bejegyzés vé-betűjét, ahogyan én is, s csak most először akadt egy lelkiismeretesebb, aki utánanézett, összehasonlított és javított.

 Tűnhet ez nevetségesnek, de én ezután úgy éreztem, mintha elvettek, elloptak volna tőlem valami nagyon régi, kötődést jelentő emléket. Mentőakcióként, meg egy párhuzamosan szerzett élmény hatására újabb névmódosítási kérelmet adtam be. Ezt elfogadták. 2007. május 15. óta a nevem: Wilczek-Nagy Levente. Az itt következőkből, remélem, kiderül, hogy miért. A párhuzamos-élmény, pedig ez volt: 

 2006-ban szólt, az akkor még "csak" 88 éves édesanyám, Wilczek Márta, hogy nagyon kedvesen már többször megkereste őt a Kismarosi általános iskola igazgatója, Végvári Györgyi, de ő nem tud eleget tenni a szíves invitálásnak, már nem tud részt venni az iskola rendezvényein. Csak amikor legközelebb  Édesanyám meghívót kapott szülőfaluja, Kismaros, általános iskolájának egyik rendezvényére, derült ki számomra, hogy a falu iskoláját még az 1990. évben anyai dédapámról, néhai Vilcsek Gyula igazgató, kántor-tanítóról nevezték el, hálából az ottani lakosság érdekében népnevelő  tanítóként végzett tevékenységéért.

Ez az esemény vett rá arra, hogy unokaöcsémmel, Öcsivel (Vilczek Bélával) együtt, felvegyük a kapcsolatot az iskolával, ill. annak igen agilis, lenyűgöző szervező erővel rendelkező és nagyon kedves igazgatójával, Végvári Györgyivel. A következő két évben történt több személyes látogatás és beszélgetés közben ébredt fel bennünk a kíváncsiság: honnan is jöttünk?  

A legelső keresgélések az Édesanyámnál felraktározódott, sok-évtizedes „ez még jó lesz valamire” halom feltúrásával, ill. a tőle kapott információ alapján, az esztergomi belvárosi plébánia anyakönyveinek megnézésével indultak.
Már a kezdeteknél adódtak érdekes pillanatok. Anyám erősködött, hogy vegyem fel a kapcsolatot az ő unokatestvéreivel, ill. azok rokonaival. Ő már beszélt – nagyon hosszan és nagyon kellemesen – Macus (Wilcsek Margit) unokahúgának lányával, Editkével, akinek a férjét Nagy Gyulának hívják. A Kismarosi kapcsolatban már többször előkerült a Nagy Gyula név. Végvári Györgyi mondta, hogy már több „vilcsekes” rendezvényen is ott volt, de ő nem tudja, milyen kapcsolódása van dédapánkhoz. Ez így együtt már hatott. Anyámszerezte telefonszámon felhívtam a névrokonomat. Pár mondat után tisztázódott: minden igaz, csak épp nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Macus, gyermeke nem lány, hanem fiú, nem Editke, hanem a férje Nagy Gyula, Gyuszi, anyai nagyapám, Wilczek Béla, Gyula bátyjának az unokája. Az én másod-unokatestvérem. Nemsokára találkoztunk is, s így kibővült a kutatócsapat és ismert, szeretett rokonaim köre. Hát így sikerült felfedeznem/felfedeznünk Kismaros, a Kismarosi iskola, Végvári Györgyi igazgatónő segítségével "tesómat", Gyuszit, akivel, azóta is szoros kapcsolatban, közös erőfeszítésekkel törekszünk dédapánk történetének, eredetének minél jobb, teljesebb megismerésére, és az általa oly sokáig vezetett iskola mai napjainak erőnkhöz mért segítésére.
 

 2007-es évben indítottuk meg, immár az így kibővített csapattal közös hadjáratainkat Kismaros teljes bevételére. 

 

 a farsangi bál

 

 

  Marus napok

Az év második felétől, erőink,sikereink további növelése érdekében bevettettük újabb titkos fegyverünket, Bélát, (korábban Öcsi) Gyula nagyapám idősebbik öccse, Béla bácsi eddig számomra ismeretlen unokáját, immár második (másod)unokatestvéremet, hogy ő is személyes részvételével vegyen részt a községi, iskolai programokon. 

 A 2008-as év kezdete, miután megtörtént az ismeretlen családtagok összeboronálása, a kis csapatot (Györgyi, Levente, Béla, Gyula,) gyakorta találta valamilyen vendéglátó-ipari egység nyilvános termében, titkos tervüket szövögetvén.

 

  Levente,  Gyula,  Györgyi,  Béla,

Az így eltöltött idő nagy része nem feltétlenül a kulináris élvezetekről szólt. Az motoszkált a fejünkben, hogy valami jót, hasznosat akarunk kezdeni magunkkal. Meg akartuk őrizni, illetve megújítani dédapánk tanítói szolgálatának emlékét, amihez a sors kegyéből olyan partnerre találtunk, aki munkája, hivatása révén gyerekekkel foglalkozik, hiszen iskolaigazgató. 

Ezen év tavaszának volt sikeres rendezvénye a Vilcsek Gyula Általános Iskola szervezésében megrendezett konferencia, melynek témája, lényege teljesen beleillett elképzeléseinkbe. Az eseményen, sajnos, csak mint meghívott vendég vettem rész, de azt éreztem, hogy célja nagyon közös az  általunk megfogalmazottakkal. 

Kis emlékeztető az eseményről, szervezőről, előadókról, szereplőkről: 

 

Szabálytalan gyerekek…

(konferencia a tehetséges gyerekekről és a tehetséges pedagógusokról)

 

„A tehetség olyan, mint a Nap,

Előbb-utóbb fölfénylik….” 

Kismaros, 2008. április 25-26.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Kis kép-riport az eseményről, ismert emberekkel.

   

A sok-sok beszélgetés és minket ért hatások után, a bennünk megfogalmazódott valamit, dédapánk emlékének megőrzését, tiszteletet Kismaroshoz, közös származási helyünkhöz, már nagyon szerettük volna valamilyen hivatalos formába foglalni. Végül is ezeken a „titkos” találkákon született meg a közös elhatározás:

Hozzunk létre egy ALAPÍTVÁNYT!

 

  vidám hangulatban, a Patakban

 

A  szervezkedőkhöz, gyakran csatlakoztak, kedves családtagjaik, hogy jobban menjen a munka.

 Mindannyiunk kedvence, Györgyi édesanyja „a Kincses Kalendárium”, külsősként szintén ellátott minket jótanácsaival  az alapítványt illetően. Neki, bár igen fiatalon, még volt szerencséje látni élőben Vilcsek  Tanító urat.

 

  Györgyi Édesanyja és Levente

Az elhatározást, tett követte. Elkészítettük az alapító okiratot az előzőek szellemében, fő célként megfogalmazva:

 Kismaros településen működő általános iskolában megfelelő korszerű oktatási-nevelési módszerek bevezetése és meghonosítása, a tehetséges gyermekek ösztönzése, köztük kiemelten a hátrányos helyzetűeké, minden olyan tevékenység, amely a gyerekek személyiségét, széles látókörét, testi és lelki fejlődését segíti, különös tekintettel a Vilcsek Gyula által hagyott szellemi örökségre. 

2008. november 8. A teljes alapítói társaság a Patak vendéglőben. "A kocka el van vetve!"

 

  „Alea iacta est”    2008. 11. 08.  12h 25

 Készül az alapító okirat, utolsó simítások a nagy alkotáson.......

 

  Vilczek Balázs, a doktorunk

 

 

ugyan mit nézel?  jól döntöttetek, Béla!

 

Nézem, olvasom, nem maradhat benne hiba, ..... aláírom, aztán lefényképezlek Titeket, Alapítók!

 

Neubauer Rudolf

 

 

  

„Be van fejezve a nagy mű, igen.  A gép forog, az alkotó pihen..”

 

(megj.  a mű nincs kész, az alkotó ne pihenjen! )

 

           Budapest, 2011-03-12                                                                                                                       Nagy Gyula

   

<<  >>